Izgatottan, szinte futva érkezett valaki a bölcs Szókratészhez.
– Szókratész, el kell mesélnem neked valamit egy közös barátunkról, aki…
– Várj! – szakította félbe Szókratész. – Azt, amit mondani akarsz, megszitáltad-e a három szitán?
– A három szitán? – kérdezte csodálkozva a másik. – Igen, a három szitán, Az első szita az igazság. Utánanéztél-e mindennek, amit mesélni akarsz, hogy valóban igaz-e?
– Nem, csak úgy hallottam.
– De bizonyára megvizsgáltad a második szítán, a jóságén. Amit mesélni akarsz, ha már nem hiteles, legalább jó?
– Nem, nem jó, éppen ellenkezőleg, mert…
A bölcs újra félbeszakította:
– Várj! Alkalmazzuk a harmadik szitát is, és mondd: használ-e nekem valamit, ha elmondod azt, ami annyira felizgatott?
– Éppenséggel nem használ.
– Akkor – mosolygott a bölcs -, ha az, amit mesélni akarsz, se nem igaz, se nem jó, de még csak nem is hasznos, felejtsd el és inkább ne terheld vele se magadat se engem!